Biztos pontok

Több mint egy éve stresszel telített légkörben, konkrétumok nélküli homályban próbálunk eligazodni, olyan körülmények között, ahol tisztánlátásunk akadályozott, ahol kevés, és ingatag a kapaszkodó. Információk kavalkádja teszi próbára viszonyulási rendszerünket, rugalmasságunkat, és erősíti érzelmi labilitásunkat. Ez a belső és külső bizonytalanság generálta feszültség egyénenként más és más reakciókat szül. Pszichológusként, szülőként, pedagógus munkakörben – több szempontból is érintett vagyok a témában.

Munkám során új helyzetekkel, más állapotokkal találkozom manapság, mint a pandémia előtt. Nőtt a segítséget kérő kliensek száma. A karanténfáradtság megjelenését felnőtteknél és gyerekeknél is észlelem, tünetei hasonlóak ahhoz az állapothoz, amit két éve még tavaszi fáradtságnak hívtunk. Most viszont mintha megterhelőbb, nehezebben viselhető lenne, és tovább tartana… Az általános fáradtság, hangulatingadozás, enerváltság gyakori panaszok, a pánik, és egyéb depresszív tünetek mellett. A túl hosszú ideje tartó negatívumoknak való kitettség megtépázta rugalmasságunkat, ellenálló képességünket, mindennapos próbára tette problémamegoldó eszköztárunkat. Tartalékaink kimerülőben, nehezebben találjuk az újabb és újabb egyensúlyt. Az utóbbi időben mintha több dühös gyereket és haragos felnőttet látnék. Az összezártságban a szabad utak, a lehetőségek korlátozottak, feszültségünknek kevés a levezetési lehetősége. Vagy önmagunk felé, vagy a külvilág felé irányul, s így szociális környezetünkre is hatással van. Az emberek közötti társas támogatás megtartó ereje ma különösen fontos. A változások idejét éljük, amikor az érintés helyét átvette az online egymásra figyelés. Az, hogy ennek a helyzetnek milyen hosszú távú következményei lesznek, ma még csak sejthető. Egy azonban biztos: nem csak az egyén szintjén, a kapcsolatok terén, hanem globálisan is változásokat generált eddig is, és a jövőben is erre számíthatunk.

Ha jól emlékszem, Mácsai Pál fogalmazta meg egy interjúban azt, – nem pontosan idézem – hogy egy biztos hozadéka van ennek a járványnak, az internet győzelme.

• • A net, mint oktatási csatorna és munkavégzési platform előtérbe került 2020. márciusa óta. Sok felnőtt home office-ban dolgozik, még több gyermek online tanul a nap 8-12 órájában. Azt gondolom és tapasztalom, hogy az internet veszélyeztető közeg. Ambivalens a viszonyom ezzel a kommunikációs hálózattal. Tavaly év elején a szülőknek még azt a tanácsoltam, hogy csak kontrollált körülmények között, a weboldalakat, felületeket szűrve, időbeni keretekkel használjon netet a gyermekük. A Netikett szabályait betartva is komoly problémák forrása lehet ugyanis az internet kontroll, és időbeni korlát nélküli használata, nem csak gyerekek, hanem felnőttek számára is. (Ennek a témának számtalan és szerteágazó szakirodalma van, érdemes utánaolvasni. Feltételezem, hogy az internetfüggőség, a netes zaklatás, bántalmazás veszélyéről már mindenki hallott.) Mágikusan beszippant ez a világ, de a szemfényvesztés virtuális platformja csak csillámporos varázslattal kecsegtet. A problémák, megoldandó feladatok kezelése ránk marad, nem szűnik a belső feszültség. Ma pedig az online tanulással, munkavégzéssel nemcsak a szinte korlátlan nethasználat mint probléma kerül előtérbe, hanem az is, hogy nagy nehézségbe ütközik tartani a kontrollt időben, helyben egyaránt. Aki otthonról dolgozik vagy tanul, a laptopot viszi magával a konyhába, az étkezőbe, a fürdőszobába, akár a wc-be is. Szinte szó szerint összefolyik minden, mindennel. A munka a magánélettel, a tanulás a szükségletekkel, – nincs ebédidő a gyerekeknek online oktatás közben (!), nincsenek szünetek (az előző óra még be sem fejeződik, már meg is kezdődött a következő (!) – így összemosódnak a határok, elvesznek a megtartó keretek.

• • A pedagógusok helyzete sem egyszerű. Nehéz egy lelkiismeretes tanítónak, tanárnak mit kezdeni ezzel a helyzettel, aki legjobb tudása szerint igyekszik átadni a tananyagot. Hiszem, hogy minden pedagógus sikerélményre vágyik. Minőséget vár el rendszerszinten is az iskola tőle, és ő is saját magától. Több energia jól megszerkesztett, logikusan átgondolt és levezetett, élvezetes órát tartani online keretek között, lényegesen nehezebb a figyelmet fenntartani, mint személyes helyzetben (új meghatározás szerint: jelenléti oktatásban).

• • Talán a legnagyobb próbatételnek a diákok és a tanárok mellett mégis a szülők vannak kitéve, hiszen általában nem tanulták a pedagógusi munkát, mégis nekik kell megtanítaniuk a gyermeküket írni, olvasni, tanulni… A szerepek összemosódása nagyon veszélyes ebben az esetben is, hiszen régen – 1 évvel ezelőtt – a pedagógus végzettségű szülőknek még azt tanácsoltam, hogy otthon ők ne legyenek gyermekeik tanárai, hanem csak a szülei. Emlékszem, a legtöbb esetben gondot okozott pedagógusságukat levetkőzniük. Azért volt olyan is, akinek sikerült.:-) Akkor még nem gondoltam, hogy egy év múlva abban kell tanácsot adnom majd, hogyan válhat egy szülő jó pedagógussá. Ha feszültségről írtam korábban, ezt ebben a helyzetben hatványozottan értem. Főleg ha két, három különböző korú gyermeket kell kísérni minden áldott (vagy áldatlan) nap az online iskolába(n). Töltsünk minőségi időt egymással? Igen, ez fontos. A szeretteinkkel töltött idő az összezártság miatt sokszor tűnik túl sok(k)nak. Légy türelmes, odafigyelő szülő, amikor egy személyben vagy óvónő, tanító, tanár, anya, apa, munkaerő és még ki, mi…? Le a kalappal a szülők előtt!

Többen írtak már erről és oly sok jó tanácsot is olvashatunk. Most én is hozzáteszem a magamét ezzel az írással, mert bennem is nőtt a belső feszültség, – ahogy fogalmazni szoktunk: a „szenvedésnyomás” – és azt érzem, hogy nagy szükség van konkrét kapaszkodókra mindannyiunknak. Próbálok a jelenből kiindulva és a jövőre koncentrálva segíteni a hozzám forduló klienseimet, új egyensúlyuk megtalálásának útján. A keretek, szabályok létfontosságúak az életünk fenntartásában, az állandó újratervezéshez szükséges rugalmasságunkhoz, alkalmazkodásunkhoz.

Egy biztosan igaz: az, hogy semmi nem lesz olyan, mint régen. Egyszerűen azért, mert ami volt, az elmúlt. Elsöpörték a körülmények, az események, az idő múlása. Most új célokat, új minőséget, új stabilitást szükséges felépítenünk!

E próbatételek idején azokon a területeken, melyeken megtehetjük, – saját közegünkben, otthonunkban – próbáljuk ésszerű elvek, értékek mentén tartani a kontrollt.

A következő gyakorlati javaslatokkal szeretném ezt elősegíteni (a teljesség igénye nélkül):

• A napirendünk megtartására törekedjünk, ami lehetőleg legyen állandó, de azért kis rugalmasság férjen bele. Ugyanabban az időben keljünk, induljunk oviba, suliba, munkába, stb.
• Az online munkavégzésnek legyen meg a helye az otthonunkban, amit munkaterületnek kijelölünk. Pl.: egy sarok íróasztallal, székkel, elszeparáltan, a lakás többi részétől kissé elzártan. Semmiképpen ne vigyük el onnan a számítógépet, ne dolgozzunk az ülőgarnitúrán, a konyhaasztalnál vagy a fürdőszobában! Ugyanezen szempontok alapján alakítsuk ki az online tanuló gyerekek ideális környezetét is.
• Öltözzünk fel az alkalomnak megfelelően akkor is, ha online vagyunk jelen. Ha dolgozunk, akkor úgy öltözzünk, mint a munkahelyen szoktunk, ha iskolába készülünk reggel, akkor annak megfelelően. Természetesen lehet lazábbra venni a figurát, de semmiképpen ne „pizsamáig süllyedjünk”.
• Iktassunk be pihenőidőket, szünetekben álljunk fel, menjünk ki a szabadba, játsszunk a kutyával vagy a cicánkkal, szagoljunk virágot a kertben, vagy éppen együnk néhány falat gyümölcsöt vagy igyunk kevés vizet. Strukturáljuk az időnket, természetesen a helyzetek adta rugalmassággal.
• Munkaidő, tanórák után közvetlenül ne dolgozzunk, ne maradjunk a gép előtt.
• A gyerekek által látogatható oldalakat szűrjük, hogy számukra veszélyeztető tartalommal még véletlenül se találkozzanak. Ehhez kérjük ismerős vagy szakember segítségét, ha tanácstalanok vagyunk a témában, de semmiképpen ne hagyjuk annyiban a dolgot. Képzeljük el, hogy olyan a gyermekünk neten szörfölése, mint a biztosítókötél nélküli bungee jumping. Akármelyik oldalról is nézzük: veszélyes!
• Gyermekünk és magunk részére is olyan hasznos szabadidős tevékenységeket részesítsünk előnyben, ami nem igényel „kütyüt”.
• A házi feladatokat osszuk be úgy, hogy iktassunk kis szüneteket az egyes tantárgyak közé, s ha lehetséges, – természetesen ez nem kőbe vésett – felváltva készítsük el a humán és a reál tantárgyak feladatait. E tekintetben is rendszerezzük a munkát és az időt, s így marad feltöltődésre is.
• Szülőként üljünk le a gyerekeinkkel és beszélgessünk a jelenlegi helyzetről. Arról, hogy ez milyen nehéz nekünk, hogy egy személyben legyünk szerető szülő és feladatvégrehajtást motiváló pedagógus szerepében. Kicsit azt érzem, hogy a szülő ilyen helyzetben maga diákká is válik, gyermeke tanárának is meg akar felelni. Hiszen az a jó szülő, aki maximálisan támogatja gyermekét a tanulásban, amit a gyermek teljesítményén mérnek le. Tessék? Itt már vagyok szülő, tanár és jó diák is, s a szülőségem minősítése akkor csillagos 5-ös, ha a gyerekem a maximumot nyújtja. Ha nem ezt produkálja a csemetém, akkor kudarcot vallok minden tekintetben? Túl sok ez így, de a valóságban sajnos ezzel találkozom. A gyermekünkkel folytatott őszinte beszélgetések segítenek mindkettőnknek megérteni egymás nehézségeit ebben a helyzetben is.
• Legyünk nyitottak gyermekeink érzéseire, véleményére, hangulatváltozásaira, s szánjunk időt, energiát arra, hogy megoszthassák ezeket velünk. Kamaszoknál különösen fontos az „itt és most”-ra figyelnünk. Ez azt jelenti, hogy akkor és ott, ahol és amikor igénylik, legyünk velük, engedjünk teret és időt nekik, mert a „Most nem érek rá, majd később…” válaszunk elzárja a közeledésük útját.
• Beszélgetéseink hatékonyabbak lesznek, ha énközlésekkel kommunikálunk. Pl.: „Nem érzem jól magam a bőrömben…” „Nehéz nekem ez a helyzet…” Így elkerüljük azt, hogy a partnerünk védekezésre vagy vádaskodásra „kényszerüljön”. Higgadtan tudunk így – akár feszültségekkel nehezített közegben is – kommunikálni egymással.
• Teljesíteni ebben az időszakban még nagyobb igénybevétel, mint korábban. Az iskolákba felvételizők, az érettségizők, az 1. osztályos gyerekek, az új – még ki sem alakult – közösségbe lépők helyzete nehezebb, mint általánosságban a többi diáké. Kérem, jobban figyeljenek rájuk, megértően bíztassák, szeretettel motiválják őket! Nehezített terepen mozognak és tétje is van teljesítményüknek.
• Ha elakadunk emberi kapcsolatainkban, mindig jó lehetőség a másik helyzetébe képzelni magunkat. Gondoljuk át, mit érezhet, hogyan gondolkodhat; mi lehet az ő fájdalma, nehézsége, elakadása a dologban. Még mielőtt meggondolatlan szavakkal dobálóznánk, gondoljunk arra, hogy a szavainknak hatalmas ereje van – és nem szívhatjuk vissza azokat. Súlyos terhektől kíméljük meg egymást, a kapcsolatainkat, ha időt adunk magunknak és türelmesen átgondoljuk a helyzetet, mielőtt elhamarkodottan és meggondolatlanul cselekednénk.
• Ha eddig a jó közérzetünk fenntartásához olyan tevékenységek segítettek, amelyek most tiltólistán vannak pl.: koncertre járás, mozi, éttermek; keressünk új, más örömforrást, hobbit, kikapcsolódást. Soha nem késő új dologba kezdeni, nyitni eddig ki nem próbált boldogságforrások felé!
• A testmozgás szerveztetünk, sejtjeink energiabombája. Legyen az hajnal, napközben, vagy este, induljunk és töltsük fel magunkat egy sétával, amit összeköthetünk fotózással, vagy kutyasétáltatással. Énekelhetünk és táncolhatunk is zenehallgatás közben. Számtalan örömöt nyújtó testedzésbe kezdhetünk, melynek csak a fantáziánk szabhat határt.:-) A lélek és test is akkor érzi jól magát, ha törődünk velük.
• Szociális kapcsolatainkat ne hanyagoljuk el a távolságtartás ellenére sem. Aki eddig is magányos farkasként élt a világban, azt kevésbé törte meg ez a szabály. Akinek viszont a testi kontaktus megélése a lételeme, az szenved ilyen körülmények között. Érintsük, öleljük meg szeretteinket, amikor csak lehetőségünk nyílik rá. Egy simogatás is óriási pozitív impulzussal tölt. Igazán veszélyt az jelent ebben a helyzetben, ha elszeparálódunk, ellenségeket képezünk és bizalmatlanná válunk. Az igényünk a társas támogatásra talán nagyobb, mint valaha. Kérem, hogy türelemmel, toleranciával, empátiával forduljunk egymás felé, s ne feledjük azt, hogy valamennyien kerülhetünk nehéz helyzetbe, amikor egy jó szó, egy pozitív odafordulás lélek(élet)mentő lehet.
• Vigyázzunk és figyeljünk szívünkhöz közel álló értékes kapcsolatainkra, családunkra, gyermekeinkre! Ők megtartó közegünk is, támogatásukból erőt meríthetünk. Sajnos azonban ebben az összezártságban, félelemmel teli, tehetetlenség érzésével terhelt légkörben könnyebb meggondolatlan szavainkkal, cselekedeteinkkel sérüléseket is okozni egymásnak. Feszült helyzetek minden családban előfordulnak, ilyenkor érdemes olyan technikákat pl.: relaxáció, progresszív relaxáció, stb. alkalmazni, melyek segítenek kisimítani felborzolt idegeinket. Ha mégis meggondolatlan szavak hagyták el a szánkat, tudjunk bocsánatot kérni, és meg is megbocsátani! Így képesek leszünk együtt továbblépni.
• Élvezzük a természettől kapott ajándékokat: a napfényt, a szelet, az esőt, a csillagokat. Csodálkozzunk el a tavasz gyönyörűségén, az élet éledésén, melyet a vírus nem állíthat meg. Lakjunk bárhol, vessük el mi is az életet egy szem bab vagy virág formájában. Az új jövevény növekedésének figyelemmel kísérése, a róla való gondoskodás boldogsággal tölt majd el bennünket.
• Állítsunk fel új célokat, melyek meglépése lehetséges, és induljunk is el feléjük még ma, legyen az akár nyelvtanulás, vagy a kosárfonás megtanulása.
• A vírus megfoghatatlan, szabad szemmel nem látható, de az általa előidézett érzések alkotásokon keresztül kézzelfoghatóvá és láthatóvá válnak. A művészetterápiás eszközök alkalmazása sokat segít így az érzelmeink megfogalmazásában, feldolgozásában, az elengedés gyakorlásában, az új út megtalálásában. Pl.: akvarellfestés, érzelmek agyagba gyúrása, közös rajz, festmény készítése, stb. Az együttalkotásainkból otthon családi tárlatot rendezhetünk, és egymás nagyszerűségére, saját belső világunkra rácsodálkozhatunk. Önismereti munkánk szempontjából is hasznosak ezek a megtapasztalásaink..
• Érzelmeink kezelése, feszültségeink levezetése céljából javaslom érzelemszabályozó (érzelemregulációs) technikák elsajátítását. Ezeket a hasznos gyakorlatokat izgalmas, érdekes utazáshoz tudnám hasonlítani, melyek elsajátítása és következetes alkalmazása rövid időn belüli pozitív változást eredményez hangulatunkban. Jó szívvel ajánlom gyereknek és felnőttnek egyaránt. Pl.: konténer-gyakorlat, biztonságos hely gyakorlat, légzéstechnikák, stb.
• Figyeljünk a pozitív dolgokra, legyünk hálásak a megélt időért. Minden nap végén gondoljuk át, hogy milyen pozitív események részesei voltunk. Legyen ez a téma a hétköznapi családi beszélgetések alapja: „Ma hálás vagyok:…” (ezért és ezért).
• A humor, mint energiaforrás sokszínűsége még a legnehezebb helyzeteken is átlendít. Legyen az szituáció- és lelkiállapot függően szarkasztikus-, önirónikus-, vagy akár könnyű vicc kategória.
• Engedjük meg magunknak a felszabaduló érzelmeink megélését. Persze törekedjünk arra, hogy a helyet, módszert és időt kontrolláljuk. Természetes, ha ez nem mindig sikerül, és „elszakad a cérna”. Nálunk, vagy a gyerek(ek)nél…
• A düh levezetésére nagyszerű tevékenységek például a labdajátékok: a foci, a kézilabda, a kosárlabda, stb. Bármelyik sport, ami által levezetődik a feszültség, tökéletes, például ilyen a boksz, vagy a futás is. Gyerekeknek jó szívvel ajánlok egy célbadobós játékot, amit egyszerűnek és nagyszerűnek tartok. Készítsék el otthon, a következő leírás alapján: Egy A3-mas méretű kartonra rajzoljanak egy céltáblát, melynek a közepe lesz egy képzelt élőlény orra. Az egyik külső kör két oldalán vastagítsanak meg 1-1 pontot, mely a két szeme lesz a képzelt fejnek, s az egyik alsó körszakaszt szintén húzzák át vastagabbra, mely a szájat fogja jelenteni. Összepárosított zoknikkal lehet célba dobni a következő instrukcióval: „Azt képzelsz a céltábla helyére, akit, vagy amit csak szeretnél!” Mi, felnőttek is odaképzelhetjük azt, akit szeretnénk. Nem kell megosztani egymással, kit képzeltünk oda.
• A veszteségeinkről általánosságban esett csak szó eddig. Gyászban sajnos sokan érintettek szeretteik, ismerőseik kapcsán. Veszteségek: a vágyak, a tervek, a remények, a célok, a munkahelyek, az emberi kapcsolatok elvesztése, és minden más is, amit annak érzünk. Túl sokszor hallom manapság – különböző információs csatornák által – természetesnek és érzelemmentesnek a halál bekövetkeztét akkor is, ha nem természetes úton, és hirtelen történik. Vagy csak távolítani próbáljuk magunktól? Fontos, hogy legyen az érzések, a gyász megélésének tere és ideje. A veszteség feldolgozásában sokat segít a társas támogatás. Jó, ha meghallgatják érzéseinket, van kivel megosztani fájdalmunkat. Ha úgy érezzük, nem tudunk megküzdeni veszteségünkkel, amint lehetőségünk engedi, kérjünk segítséget!

Számtalan módszer és technika lehet még hasznos, melyek személyre szabottan alkalmazhatók. A testi és lelki egészségünk megóvása, visszaszerzése, fenntartása érdekében fontosnak tartom biztos pontjaink megtartó erejét, belső hitünk stabilitását, reményteli jövőképünk megtalálását.
Ha ez az új egyensúly túl távolinak tűnik, ha úgy érzik, hogy meghaladja az erejüket, talán a célt sem látják már olyan tisztán maguk előtt, vagy egyszerűen elfáradtak a helyzetbe, feszültségük nem múlik, – kérem, keressenek támogató szakembert, aki más oldalról megvilágítva segít átlátni helyzetüket, erőforrásaikat, és megtalálni reményteljes céljaikat! Együtt könnyebb!

Ne feledjük: „A létezés ténye eufórikus!” (A létezés eufóriája c. filmből )

Mindannyiunknak kiváló testi-lelki egészséget, örömteli létet kívánok!

Hajdúszoboszló, 2021. április 21.

Üdvözlettel:
Litkei Enikő
tanácsadó szakpszichológus
www.litkeieniko-pszichologus.hu